Európai igazságügyi képzés

A (polgári és büntetőügyekben egyaránt folytatott) nemzetközi együttműködés rávilágított arra, hogy az európai jogi aktusokat és mechanizmusokat hatékonyabban lehetne végrehajtani a polgárok és vállalkozások előnyére, amennyiben: a különböző uniós országokban nagyobb lenne a gyakorló jogászok közötti megértés és kölcsönös bizalom, ismertebbek lennének az uniós jogszabályok és együttműködési eszközök, valamint következetesebb lenne az uniós jog értelmezése (a nemzeti ügyekben való pontos alkalmazás érdekében). Az európai igazságügyi képzés magában foglalja a gyakorló jogászok uniós anyagi és eljárási jogszabályok terén való képzését, valamint a többi tagállam nemzeti igazságügyi rendszereire vonatkozó tudásuk gyarapítását és tudatosságuk javítását. Prioritást élveznek az európai uniós jog betartatásáért felelős bírók és ügyészek, de az európai igazságügyi képzés ugyanolyan lényeges más olyan gyakorló jogászok számára is, mint például a bírósági alkalmazottak, a jogászok, az ügyvédek, a végrehajtók, a közjegyzők és a mediátorok. Az európai jogszabályi keret végrehajtása kapcsán valamennyi gyakorló jogásznak hozzáértően kell saját szerepét betöltenie. A kölcsönös bizalom és megértés ugyancsak lényeges ahhoz, hogy olyan biztonságos jogi környezetet biztosíthassunk, amely egyértelmű és következetes módon juttatja érvényre az egyének és a vállalkozások jogait.

Észrevételek

Itt megoszthatja velünk az új webhellyel kapcsolatos észrevételeit és megjegyzéseit